• 1116 017-3 kicsi good
  • DSCN8394 kicsi good
  •  MG 3153 kicsi

A Rail Cargo Hungaria Zrt. sikerrel vett részt a legutóbbi katasztrófavédelmi gyakorlaton is

.

A Rail Cargo Hungaria (RCH) részvételével és aktív közreműködésével Eger-Rendező pályaudvaron katasztrófavédelmi gyakorlatra került sor a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében. A bemutatóhoz az RCH biztosította a megfelelő típusú kocsit, valamint a rakományhoz tartozó okmányokat. A gyakorlat az előzetes tervek szerint valósult meg. A feltételezett esemény során az állomás útátjárójában egy katasztrofavedelemmozdony egy veszélyes áruval rakott (pirofor) kocsival tolatva, közúti gépjárművel ütközött. A rakomány – miután nem volt rögzítve – felborult és kigyulladt. A mozdonyvezető megpróbálta eloltani a tüzet, viszont elesett, és eszméletét vesztette. A gépjármű vezetője súlyosan megsérült, ezért miután kimentették a kocsiból, azonnal elszállították. A tűz láttán a MÁV kollégái haladéktalanul értesítették a tűzoltóságot, majd ezt követően kezdetét vette a katasztrófavédelmi hatóság munkája.

A gyakorlatot a résztvevők egyöntetűen hasznosnak tartották. Álláspontjuk szerint ezek a bemutatók komoly segítséget nyújtanak ahhoz, hogy éles helyzetben is minden felelős megfelelően, felkészülten járjon el. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgatója külön hangsúlyozva az RCH-val kialakított kitűnő kapcsolatot, majd megköszönte a résztvevőknek a támogatást, a közreműködést és a szervezésben való segítséget.

A Rail Cargo Hungaria számára az áruszállítás biztonságának fokozása kiemelt cél, ezért a vállalat örömmel vett részt az egri gyakorlaton, amely szintén ezt segítette elő.