• 1116 017-3 kicsi good
  • DSCN8394 kicsi good
  •  MG 3153 kicsi

Vezetőváltás a Rail Cargo Hungaria kereskedelmi szervezetének élén

.

Józan Gábor a Rail Cargo Hungaria Zrt. új kereskedelmi igazgatója. Kiemelt célként tekint az ügyfélszemlélet erősítésére, a partnerek bizalmának fokozására, valamint a folyamatosan változó piaci, gazdasági körülményekhez igazodó értékesítési stratégia kialakítására.

Józan GáborMindezt a Rail Cargo Hungaria versenysemlegességének szem előtt tartásával kívánja megvalósítani, hangsúlyozva, hogy a vállalat nyitott az együttműködésre minden piaci szereplővel. Pályafutását 1993-ban a Masped-Expo Kft.-nél kezdte, ahol nemzetközi vásári és kiállítási szállítmányozással foglalkozott. A vasúti területtel a Masped Rt. tranzit osztályán ismerkedett meg. Ezt követően a Hungaro-Rail Kft. felépítésében vett részt, mint szállítmányozási igazgató. 2002-től a Raabersped GmbH. alkalmazásában állt Bécsben, amely már az ÖBB Holdinghoz való tartozás első lépése volt. A Rail Cargo Hungariához 2009-ben érkezett, ahol először senior sales manager volt, 2010-től pedig a korridormenedzsment vezetői pozícióját töltötte be.

Vernes AndrásVernes András, az Express-Interfracht Hungaria Kft. új ügyvezető igazgatója. Elsődleges feladatának a vállalat stabilizálását, pénzügyi erősítését tekinti, amit elsősorban forgalmak megtartásával, újak akvirálásával, a konszernen belüli többletlehetőségek kiaknázásával, a szinergiák leghatékonyabb kihasználásával, a belső-külső ügyfélszemlélet erősítésével kíván megvalósítani. A szakember pályafutását a GySEV-nél kezdte, majd 2003-ban igazolt át a MÁV Árufuvarozási Üzletágához. Itt szakmai titkárként az ügyfélkapcsolatok erősítése és célirányos fejlesztése, illetve a záhonyi határforgalommal kapcsolatos feladatok koordinálása volt a feladata. A MÁV Cargo Zrt. megalakulásakor portfólió-kezelési vezetőként a leányvállalatokkal kapcsolatos stratégiák gyakorlati megvalósításán dolgozott, majd sales managerként folytatta tevékenységét. 2009-től kezdve - a privatizációt követően - a Rail Cargo Hungaria Zrt. kereskedelmi igazgatói pozícióját töltötte be.

További információk:
Marketing és kommunikáció E-mail: press@railcargo.hu

A sajtóközleményt pdfitt megtekintheti