• 1116 017-3 kicsi good
  • DSCN8394 kicsi good
  •  MG 3153 kicsi

A Rail Cargo beruházásával helyreállították a forgalmat a 88-as mellékvonalon

.

A Rail Cargo Hungaria a MÁV Pályavasúttal együttműködve több tízmillió forintos beruházással helyreállíttatta a Helyőkeresztúrt Mezőcsáttal összekötő, pusztuló, 88-as számú vasúti mellékvonalat. Vállalatunk az első, sóderrel megrakott vonatát már elindította a szakaszon, amelyen a jövőben több tízezer tonna építőanyagot, valamint újrafeldolgozásra váró vasipari hulladékot szállít majd.

A 88-as számú vonalon rendkívül rossz állapotban volt a pálya, helyenként még a sínek is hiányoztak. Mezőcsátot - a csaknem húsz évvel ezelőtt városi rangra emelkedett nagy múltú települést - egy Nyékládházától induló vasúti szárnyvonal köti össze a világgal és a Budapest-Miskolc vasútvonallal. Hejőcsabával azonban tíz évvel ezelőtt megszűnt a vasúti kapcsolat, a szakaszt egyszerűen magára hagyták.

2009-ben azonban mezőcsáti cégekben megfogalmazódott az igény arra, hogy újra szükség lenne az árufuvarozásra alkalmas vasúti összeköttetésre. Az egyik helyi vállalkozás saját erejéből rendbe tette iparvágányát. A Rail Cargo Hungaria számára azt jelezték ügyfelei, hogy folyamatos megbízást adnának építőanyag ipari termékek szállítására, ha azt vasúton lehetne továbbítani. A piacvezető vasúti fuvarozó társaság vezetése ezt támogatva megkereste a MÁV Pályavasutat, amellyel megállapodott az együttműködésről. A költségeket a Rail Cargo Hungaria állta, a beruházás költségeit a MÁV a szakasznál érvényesített pályahasználati díj megállapításánál veszi figyelembe.

A vonalon továbbra sem lesz személyszállítás, a fuvarozás megindulása azonban élénkíti Mezőcsát gazdasági életét és munkahelyeket teremt.

A G4ek között elvi megállapodás született a Duna Stratégia támogatásáról

.

A G4 csoporthoz tartozó vasutak vezérigazgatói április 15-16-án szakmai találkozón vettek részt Budapesten. Az ebből alkalomból rendezett vasút-szakmai fórumon a G4 vezérigazgatói mellett jelen voltak a legjelentősebb szakmai szervezetek képviselői, köztük az Európai Vasúttársaságok és Infrastruktúra Üzemeltetők Közössége (CER), a Nemzetközi Vasútegylet (UIC), valamint a Hungrail vezetői. A megbeszélésen, amelyen a Rail Cargo Hungaria Zrt.-t Kovács Imre elnök-vezérigazgató képviselte, részt vettek a szlovák vasúttársaság, a GYSEV, az ÖBB, a MÁV Zrt., a MÁV Start Zrt, illetve a MÁV Trakció vezetői is.

Márkus Imre, Kozák Tamás, Dr. Mosóczi László, Andrási Miklós, Kovács ImreA kerekasztal-beszélgetés fontos eredménye a G4-ek között létrejött elvi megállapodás a Duna-régió Stratégia támogatásáról. A vezérigazgatók erről szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégia kiemelt területei a környezet- és természetvédelem, a szállítási infrastruktúra korszerűsítése, az energiabiztonság, valamint a migrációval, a demográfiával, a klímaváltozással és a globális válságok kezelésével kapcsolatos feladatvállalások. A Rail Cargo Hungaria a környezettudatos árufuvarozás elkötelezett támogatójaként hatékony szerepet tud betölteni az uniós projekt gyakorlati megvalósításában. A Duna-régió Stratégia lehetőséget kínál a vállalat számára, hogy küldetését stabil támogatással, a szakmai partnerség alapján, a szomszédos vasúttársaságokkal együttműködve érje el.

A G4-ek fórumán a szakemberek tapasztalatcserét folytattak a gazdasági válságnak a vasúti szegmensre gyakorolt hatásáról is. Ismertették egymással a 2009. évi, illetve a 2010. első negyedévi pénzügyi teljesítményét, bemutatták legújabb fejlesztéseiket, felvázolták a jövőre vonatkozó szakmai terveiket. A vezérigazgatók meghatározták a következő időszak G4 számára kiemelt jelentőségű szakmai irányait és alapjait.

(Képünkön balról jobbra a MÁV Trakció vezérigazgatója, Márkus Imre, a MÁV-START vezérigazgatója, az Igazgatóság elnöke, Kozák Tamás, a MÁV infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettese, Dr. Mosóczi László, a MÁV elnök-vezérigazgatója, Andrási Miklós, illetve a Rail Cargo Hungaria elnök-vezérigazgatója, Kovács Imre látható)

Forrás:Rail Cargo Hungaria Zrt

Desiro motorvonat az osztrákoknak

.

Kétszáz Desiro ML típusú motorvonat szállítására kötött keretszerződést az ÖBB és a Siemens. A következő öt évben leszállítható járműveket az osztrák vasút a saját igényei szerint tudja lehívni.

A szerződés értelmében a járművek karbantartását a Siemens végzi majd, a tender összértéke csaknem egymilliárd euró. A sikeres Desiro Classic és Desiro UK továbbfejlesztéséből született villamos motorvonatok óránként 160 kilométeres sebesség elérésére lesznek képesek, az előzetes tervek szerint Ausztrián kívül Németországban is engedélyeztetik. Ezzel lehetővé válik az ÖBB nem titkolt célja, hogy néhány bajorországi vonalon átvegyék a regionális vonatok üzemeltetését, ilyen lehet az Innsbruck-Garmisch-Partenkirchen-München, vagy a Salzburg-München, és az ahhoz kapcsolódóan Rosenheim-Kufstein-(Innsbruck) között. Hasonló vonatokból a Belga államvasút 305 darabot, a szocsi-i téli Olimpiára készülő Orosz Vasutak ötvennégyet rendelt. Az Angel Trains leányvállalatánál, a Trans Regiónál a 2008-as menetrendváltás óta 17 motorvonat üzemel a Köln-Koblenz és a Koblenz-Mainz vonalon. A Trans Regio további 84 vonatra szóló opcióval is rendelkezik, amelyeket további vonalak üzemeltetésének megnyerése esetén hív le. A Belgiumnak szállított szerelvények elsősorban a Brüsszel környéki regionális hálózaton fognak üzemelni, az első járművek 2011-ben, míg az utolsó, háromszázötödik példány 2016-ban áll forgalomba.

Az ÖBB-nek szállított háromrészes moduláris felépítésű motorvonatok 217 másodosztályú ülőhellyel rendelkeznek, 2600 kilowatt teljesítményűek. Az ÖBB a szerelvények üzembeállításával Bécs jellegzetes gyorsvasúti járműveit, a 4020-as sorozatot szeretné leváltani, valamint tervbe vették olyan vonalakon a maximálisan 140 kilométeres sebességre engedélyezett Talentek leváltását is, amelyeken elérhető lenne a 160-as tempó, például Salzburg és Schwarzach-St. Veit között. A járműveket a Siemens krefeldi és bécsi üzemei szerelik össze. Érdekesség, hogy a belga vonatok egy részének végszerelését a Bombardier végzi. A Trans Regiónál forgalomban lévő motorvonatok feltehetőleg Európa legmegbízhatóbb szerelvényei, üzemkészségük 99,2 százalék. Az ÖBB is hasonló megbízhatóságot vár, Werner Kovarik - ÖBB igazgatósági tagja - szerint a Siemens ajánlata nemcsak ár/érték szempontjából kiváló, hanem az utasok kényelem és sebesség iránti elvárásainak is tökéletesen megfelel.

Forrás: http://www.iho.hu/

 

Idén is TransRussia!

.

2010. április 27. és 30. között ismét megrendezésre kerül a térség egyik legnívósabb nemzetközi szakmai kiállítása, a moszkvai TransRussia. A Rail Cargo Hungaria Zrt. az idei évben is a Rail Cargo Austria standján várja az érdeklődőket, de a komoly keleti kapcsolatokkal rendelkező leányvállalatunk, a MÁVTRANSSPED Kft. is anyavállalatunk standján kap helyet. Az eseményen vállalatunkat üzemeltetési igazgatónk, Salamon Béla (üzemeltetési igazgató) és a csapi képviseletvezető, Farkas József képviselik.

A TransRussia évek óta teret ad az orosz és a szomszédos államok logisztikai szereplőinek a bemutatkozásra, illetve arra, hogy országokon átívelő együttműködések szülessenek. Az eseményen 33 ország, több mint 400 kiállítója várja a látogatókat.

Találkozzon Ön is a Rail Cargo Hungariával a kiállítás nyolcas pavilonjának B233-as (RCA) standján! A TransRussia hivatalos weboldaláért kattintson IDE.

Kapcsolódó link: http://www.railcargo.at/de/Aktuelles/News/2010/Q1/TransRussia/Fotos/einladung_transrussia.pdf