|
2012. május 09. szerda, 10:45 |
|
A Rail Cargo Hungaria Zrt. és a MÁV Zrt. közös szervezésében került sor Budapesten a Pán-európai X. korridor biztonságával foglalkozó munkacsoport legutóbbi értekezletére. A munkacsoport (képünkön) a régió - Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Bulgária, és Magyarország - vagyonvédelmi és közlekedésbiztonsági szervezeteinek együttműködési fóruma, amelyben vállalatunk részvétele az országunkon áthaladó jelentős áruforgalom miatt kiemelten fontos. A találkozón a Rail Cargo Hungaria Zrt.-t Berecz Árpád vasútbiztonsági és védelmi vezető képviselte. A konferencia első napját a horvát vasutak biztonsági vezetője, a munkacsoport vezetője, Dubravko Zoricic, valamint a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának vezetője, dr. Túrós András nyitotta meg. A megfigyelőként meghívott GySEV képviseletében dr. Tóth Emil biztonsági vezető ismertette a társaság biztonsági szervezetét, majd azt követően minden résztvevő társaság, szervezet illetékes szakembere átfogó képet adott saját országuk vasúti vagyonvédelmi helyzetéről.
Az ORFK Rendészeti Főigazgatóságának ezredese, Vikor István a vasúti bűncselekmények rendőrségi aspektusát vázolta fel, a MÁV kommunikációs szakértője, Tóth Dezső a graffitik ellen tett intézkedésekről számolt be, a MÁV vagyonvédelmi osztályvezetője, Csere László pedig az utasok és a jegyvizsgálók személyi védelméről tartott előadást. Mindezek után az egyik leghangsúlyosabb téma, a Pán-európai X. korridor biztonságát növelő projekt megalakítására vonatkozó javaslat került napirendre, amelyet a résztvevők egyöntetűen meghatározó jelentőségűnek értékeltek. A projekt célja, hogy összefogja és egységes keretek között koordinálja az információáramlást a csatlakozó európai országok vasútbiztonsági szervezetei, a rendőrség, illetve a magánbiztonsági szolgálatok között, valamint a személyszállítás és az árufuvarozás terén segítse a biztonság érdekében tett közös megelőző, elhárító megoldások kidolgozását. További cél, hogy a tranzitforgalomra vonatkozóan rizikó- és kockázatelemzést dolgozzanak ki a felek, illetve a csempészés, dézsmálás és terror elleni védekezés kollektív kezelésére is javaslatot tegyenek. A munkacsoport kiemelt feladatának tekinti, hogy elősegítse a projektben résztvevő vasutak vasútvédelmi és biztonsági szervezetei közötti hatékony kapcsolattartást és a folyamatos együttműködést. Ennek a célkitűzés-nek a megvalósításához szervesen kapcsolódik a Rail Cargo Hungaria Zrt. legújabb fejlesztése, a GPS alapú vasúti kocsinyitás-érzékelő és -jelző rendszer, amelynek működését és fontosságát Berecz Árpád (képünk jobb oldalán) a konferencia második napján, a technikai előadás keretében mutatatta be a résztvevőknek. (A biztonsági rendszer használatának tapasztalatairól a későbbiekben - az első alkalmazásokat követően - számolunk be kollégáinknak.) A konferencia eredményeit összegezve a fentiek mellett az is kiemelten fontos, hogy a munkacsoport egyhangúan megszavazta állandó és rendes tagságunkat az együttműködési fórum munkájában. A munkacsoport következő értekezletének megrendezését a bosnyák vasúttársaság (ZFBiH) vállalta, amelynek szeptemberben Szarajevó ad otthont. |
|
2012. május 07. hétfő, 09:59 |
|
A Forum Train Europe (FTE) április 18-án a Rail Cargo Hungaria Zrt. székházában tartotta meg soron következő elnökségi ülését, amelynek házigazdája Czupponné Bratl Mária alelnök volt. Évente két elnökségi ülést tart a szervezet, amelynek magyar tagjai a MÁV-Start, az RCH, a CER Hungary, a GySEV és a GySEV Cargo, valamint a Train Hungary. A berni (Svájc) székhelyű, vasútvállalatokat tömörítő európai szervezetnek a Rail Cargo Hungaria tradicionális tagja. Az FTE jelentősége abban áll, hogy koordinációs platformként funkcionál a vasúttársaságok számára, a nemzetközi üzemeltetési tervek és menetrendek harmonizálása érdekében. Ugyanakkor elsődleges feladatának tekinti a határokon átívelő vasúti személy- és áruforgalom támogatását. Minden tagjának piacorientált szolgáltatásokat nyújt a meglévő és új európai forgalmak tervezésére. A 140 éves múltra visszatekintő FTE tagjainak száma folyamatosan nő. Az idei első elnökségi ülésen a résztvevők előkészítették a májusban esedékes közgyűlés részleteit. A jelenlegi elnök, Hans-Jürgen Spillmann közelgő nyugdíjazása kapcsán meghallgatták az új elnökjelölt, Stephan Andreas Pfuhl személyes bemutatkozását. A 45 éves szakember a németországi Bayreuth Egyetemen szerzett diplomát üzleti adminisztráció területen, pénzügyi és marketing szakiránnyal, majd az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Az elnökjelölt korábban a Deutsche Bahnnál töltött be különböző vezető pozíciókat, jelenleg a svájci vasúttársaságnál (SBB AG) a távolsági személyszállítási egység vezetői tisztségét tölti be. A személyszállítási és árufuvarozási munkacsoportok vezetői beszámoltak a munkacsoportok és azok delegáltjainak második féléves munkájáról. Emellett pedig kiemelt téma volt a pályahálózat működtető és kapacitás elosztó szervezeteket tömörítő RNE-vel (Rail Net Europe) való kapcsolat és vezetői találkozó előkészítése. Az RNE egy, az FTE-vel párhuzamosan működő szervezet, ezért e kettő szakmai együttműködése kiemelt jelentőségű. Az új elnökjelölt bemutatkozására is különleges alkalmat kínált a találkozó, amelyet a résztvevők sikeresnek értékeltek. |
|
2012. április 23. hétfő, 06:53 |
|
2011. április 4-én a Rail Cargo Hungaria meghívására kilenc ország meghatározó vasúti árufuvarozó vállalatainak felső vezetői konzultáltak Budapesten arról, hogy miként lehet a határokon átnyúló vasúti árufuvarozás hatékonyságát az együttműködésben rejlő lehetőségek feltárásával jobban kiaknázni. „A Nemzetközi gondolkodás" címet viselő konferencia programjai az eltérő piaci versenyhelyzetben, különböző szervezeti felépítéssel és tulajdonosi követelmények között működő, a nemzetközi árufuvarozásban mégis egymásra utalt társaságok helyzetének jobb megértését és a szinergiák feltárását segítették elő.  A konferenciát indító informális eseményen, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium üdvözletét dr. Rácz Gábor, a vasút-szabályozási osztály vezetője tolmácsolta. A konferencián a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja és a magyar leányvállalat, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke mellett felszólaltak a Transzszibériai Forgalmakat Koordináló Tanács, a román CFR Marfa, a horvát HZ Cargo, a szlovén SZ Cargo, az ukrán UZ, a szlovák ZSSK Cargo és az Orosz Vasutak vezető képviselői. A Rail Cargo Hungaria hagyományos éves nemzetközi konferenciáján részt vettek a MÁV, a GySEV, a GySEV Cargo és a Hungrail legfelsőbb szintű vezetői is.
A sajtóközlemény teljes szövege ezen a linken megtekinthető. |
|
2012. március 30. péntek, 10:01 |
|
Tájékoztatjuk Tisztelt Partnereinket, hogy Komárom-Komarno (SK) állomásokat összekötő vasútvonal átépítési munkálatai miatt 2012. április 2-től 2012. szeptember 27-ig vágányzár lesz érvényben, amely során az átmenő tehervonatok ebben a határátmenetben nem közlekedhetnek. Az értesítés teljes tartalma ITT megtekinthető. |
|
2012. március 27. kedd, 08:18 |
|
Vállalatunk mindig is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a belföldi és nemzetközi jogszabályoknak, és minden biztonsági követelménynek maradéktalanul megfelelve teljesítse fuvarfeladatait veszélyes áruk tekintetében is. Meghatározó mérce számunkra a rendkívül átfogó és szigorú nemzetközi vasúti szabályozás, az UIC 471-3 döntvény is, amelynek alkalmazásához 2006 óta csatlakozhattunk addig elért eredményeink alapján. Ez a tagság a feltétele a veszélyes áru küldeményeknek a döntvényt alkalmazó vasutak közötti bizalmi elves határállomási átadási/átvételi lehetőségének, egyúttal a RID küldeményeket is tartalmazó tehervonatok bizalmi elves átadás/átvételének, továbbá a határtartózkodások jelentős csökkentésének is a záloga. Az elkötelezett és 2009-ben átszervezett szakmai munka jelentősen gyorsította a kitűzött eredménycélok elérését, az e téren példamutató vasutak színvonalának megközelítését, s mostanra már az elérését. Az eltelt pár év alatt a szigorú vizsgálatok hibaszázaléka 20%-ról 4,3%-ra csökkent, ami a legnagyobb volt arányaiban is a többi vasúthoz viszonyítva. A leginkább meghatározó fejlődés 2011-ben következett be, amikor 50%-ot meghaladó mértékben sikerült javítanunk a mutatószámokon. A jelentős és folyamatos fejlődés annak a tudatos szakmai koncepciónak köszönhető, mely alapján vállalatunknál 2009-től kialakítottuk a RID-tanácsadói hálózatot. Ez a vállalat és az érintett kollegák meghatározó szakmai képzési erőfeszítését igényelte, s azok eredménye a hatósági vizsgák sikeres megszerzésében testesült meg. A hálózat tanácsadóinak feladata azóta is elsősorban az, hogy ellenőrzésekkel, oktatásokkal, ügyféllátogatásokkal segítsék elő a veszélyes áru forgalmak gördülékeny lebonyolítását. A Rail Cargo Hungaria 2010 elejétől indította el az úgynevezett RID-team működését, amelynek köszönhetően tovább javítottuk az eredményeket. A team szakembereinek feladatai közé tartozik, a veszélyes küldemények ellenőrzése, az UIC döntvény szerinti minőségellenőrzés, RID-Meldungok (jelentések), kezelése, vizsgálata, megelőző intézkedések megtétele. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfeleinkkel való állandó kapcsolattartásra, tanácsadásokra, közös problémaértékelésekre és megoldási együttműködésre. Társaságunk - mint azt a folyamatosan javuló mutatószámok is bizonyítják - törekszik arra, hogy minden eszközzel tovább javítsuk az eddigi eredményeket. Vállalatunk RID-csapata:
Team vezetők: Hudák Árpádné Hőgyéné Papp Júlia Team tagok: Szombathely: Horváth László Budapest: Kasnyik Marianna Szeged: Herke Sándor Győr: Haszán Erzsébet Miskolc: Zibriczki Zoltán Záhony: Pajtás Tünde |
|
2012. március 06. kedd, 14:27 |
|
Az ukrán vasutak (Ukrzaliznica - UZ) kereskedelmi és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, Pjotr Naumenko vezetésével ötfős delegáció érkezett a Rail Cargo Hungariához. A vállalat budapesti székházban Salamon Béla üzemeltetési igazgató fogadta a vendégeket, akinek már többéves tapasztalata van a keleti irányú kapcsolatok ápolásában és fejlesztésében. A tárgyalás során az ukrán delegáció megismerhette az RCH elmúlt két évének működési tapasztalatait és folyamatait, valamint a keleti irányú forgalmat érintő további terveit. Az UZ vezetősége tájékoztatást adott a 2011 novemberében beindult strukturális átalakítási folyamatokról. A tárgyalások lezárásaként a vezetők aláírták a 2012-es RCH-UZ kiegészítő fuvarozói megállapodást a kocsik és a küldemények államhatáron át történő átadásáról.
A képen balról jobbra: Gaál István (az RCH kocsigazdálkodási szakelőadója), Viktória Fedorchuk (az UTLC vezetőjének jogi helyettese), Salamon Béla (az RCH üzemeltetési igazgatója), Pjotr Naumenko (az UZ vezérigazgató-helyettese), Vladimir Ivascuk (az UTLC vezetője). Mögöttük balról jobbra: Sebők Miklós (az RCH vezérképviselője Ukrajnában, FÁK és Balti államokban), Vass Anikó (az RCH üzletfejlesztési vezetője), Jurij Merkulov (az UZ árufuvarozási főosztályvezetője), Igor Matviiv (az UZ nemzetközi osztályvezetője) |
|
|