• 1116 017-3 kicsi good
  • DSCN8394 kicsi good
  •  MG 3153 kicsi

Tájékoztató az SZMGSZ 2015. július 1-jei változásáról

.

Az OSzZsD (Vasutak Együttműködési Szervezete) az SZMGSZ (Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Megállapodás) komplex módosításáról határozott, amely 2015. július 1-jétől lép hatályba.

Átmeneti időszakra vonatkozóan rendelkezések nem kerülnek bevezetésre, ennek értelmében 2015. június 30-ig megkötött fuvarozási szerződésekre a 2014. július 1-jétől hatályos szövegű SZMGSZ Megállapodás, a komplex módosítások 2015. július 1-jei hatálybalépését követően pedig az új rendelkezések vonatkoznak.

Tájékoztató levelünk pdfezen a linken tekinthető meg.

Segédlet az SZMGSZ pdffuvarlevél kitöltéséhez

 

Sikeres próbaút Szlovéniából Magyarországra a Rail Cargo Group vonatával és Siemens Vectron mozdonnyal

.

A Rail Cargo Group tehervonata az innovatív Siemens Vectron mozdony vontatásában sikeresen teljesítette közel 650 km hosszú délkelet-európai próbaútját. A szlovéniai Sežanából Horvátországon át a magyarországi Rail Cargo Terminal - BILK kombiterminálig tartó szakaszon a Rail Cargo Group hetente már két vonatpárt közlekedtet.

2015 06 15 Vectron bilk2Nagy teljesítmény
A Vectron mozdony a vonattal problémamentesen tette meg a teljes szakaszt a határokon át, így bizonyítva képességeit. A Budapestre beérkező vonatot és Arnulf Wolframot, a Siemens AG Österreich mobilitás vezetőjét a célállomáson Georg Kasperkovitz, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja fogadta.

„A határokon átívelő, mozdonycsere nélkül végzett vasúti árufuvarozás rövidebb szállítási időt és nagyobb pontosságot eredményez. A Rail Cargo Group nagy hangsúlyt fektet az új, jövőorientált technológiák tesztelésére és az azokba való befektetésbe. Különösen értékesek azok a tapasztalatok, amelyeket az innovatív vasúti járművekkel szerzünk valós üzemeltetési feltételek mellett. Elsődleges célunk az eszközök élettartamának figyelembe vételével a költséghatékony, megbízható és biztonságos üzemeltetés. Ezért használtuk ki a lehetőséget, hogy letesztelhessünk egy újdonságot: a Siemens Vectronját. Az új mozdony teljesítménye a Szlovénián, Horvátországon és Magyarországon át közlekedő próbavonatnál lenyűgöző volt." – hangsúlyozta Georg Kasperkovitz.

A sajtóközlemény teljes tartalma pdfmegtekinthető ezen a linken.

 

Erdészek és vasutasok összefogása a környezetért

.

Magyarország piacvezető vasúti árufuvarozó vállalata, a Rail Cargo Hungaria Zrt. és partnere, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. a környezettudatos gondolkodás jegyében közösen szerveztek hulladékgyűjtési akciót a devecseri erdőgazdaság területén. Az összefogás is hangsúlyozza a két társaság filozófiáját: mindannyian tehetünk környezetünkért.

Bakonyerdo RCH hulladekgyujtesAz eseményen részt vett Varga László, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója, valamint dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. Igazgatóságának elnöke, CEO is. A program keretében az erdészeti társaság munkatársai és vasutasok közösen szedték össze az eldobott szemetet a devecseri erdőben, hogy együtt tisztább környezetet teremtsenek, mely jól tükrözi az erdőgazdaság szlogenjét, miszerint „Mindenünk a természet!"

A vasútvállalat immár második alkalommal vesz részt hasonló, közösségformáló akcióban – azzal a nem titkolt céllal, hogy a „Szedd magad! – tiszta erdeinkért, tiszta környezetért" elnevezésű megmozdulás hagyományteremtő lesz, és a jövő generációi számára is élhetőbb világot teremt. A Rail Cargo Hungaria egyik alapértéke a környezettudatosság: a társaság a vasúti árufuvarozás során nagy figyelmet fordít a környezetterhelés csökkentésére, a környezetszennyezés megelőzésére, az élővilág védelmére és a fenntartható fejlődés biztosítására. A vasúti árufuvarozás lényegesen kevesebb CO2-kibocsátással jár, mint például a közúti fuvarozás. Mindemellett a mindennapos irodai működéshez kapcsolódó zöld programokat is rendszeresen hirdet a vállalat, amelyeket a 2014-ben bevezetett Környezetközpontú Irányítási Rendszer strukturált módon valósít meg.

A sajtóközlemény teljes tartalma pdfmegtekinthető ezen a linken

 

12. alkalommal nyert Nemzeti Bajnokságot az FTC-Rail Cargo Hungaria!

.

2015. május 14-én Győrben 2007 után ismét kezében tarthatta az FTC női kézilabdacsapata az aranyérmet. A női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban a Győr ellen zajló szoros küzdelem 27-25-ös eredménnyel zárult. A zöld-fehérek immár 12. alkalommal szerezték meg a bajnoki címet a klub történetében.

Foto fradiElek Gábor, a többször is emberhátrányban játszó FTC-Rail Cargo Hungaria edzője a mérkőzés végén így nyilatkozott: „Nagyon nehéz ezekben a pillanatokban bármit mondani. Köszönöm a csapatnak és azoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt a bajnoki címet elérjük, és átéljük ezt a mással össze nem hasonlítható boldogságot."

A bajnok FTC-Rail Cargo Hungaria csapatának tagjai: Cifra Anita, Faluvégi Dorottya, Ferenczi Annamária, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Kocsis Ágnes, Kőhalmi Erika, Kovacsicz Mónika, Lukács Viktória, Mészáros Rea Réka, Mód Noémi, Monori Orsolya, Pena Nerea, Soós Viktória, Szamoránsky Piroska, Szarka Adrienn, Szikora Melinda, Szucsánszki Zita, Tomasevic Katarina, Tomori Zsuzsanna, Tóth Melinda, Vérten Orsolya

Az FTC női kézilabda-csapatának bajnoki aranyérmes évei: 1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2007.

A Rail Cargo Hungaria minden munkatársa nevében szívből gratulál a csapatnak, és további szép sikereket kíván!

 (Fotó: Fradi)